Fórum
Felhasználónév:
Jelszó:



Köszöntő

Polgármesteri köszöntő

Tiszelt Látogatónk, kedves Vendégeink!

Tisztelettel köszöntöm Önöket Szakonyfalu Község honlapján.

Honlapunk úgy került kialakításra, hogy mind leendő vendégeink és az itt élők egyaránt hasznos, könnyen elérhető információkhoz jussanak községünkről, szolgáltatásainkról, kulturális és szabadidős kínálatunkról. Az információk mellett igyekszünk fotóanyaggal, híranyagokkal bemutatni a látogató számára az önkormányzat aktuális történéseit, s helyet kaptak a honlapon a helyi egyesületek, szervezetek is.

Szakonyfaluban mindig történik valami. Nézze meg program ajánlatainkat, vegyen részt rendezvényeinken. Kiemelt rendezvényünk minden évben a Falunap, melyet július közepén rendezünk meg, illetve minden év szeptember 24. a Fénykereszt felszentelési évforduló.

Községünk életében folyamatos a fejlődés, az újat, szebbet akarás mellett igyekszünk jövőnket is megalapozni, folyamatosan pályázunk az intézményeink felújítására, korszerűsítésére. Ebben a célkitűzésünkben komoly szerepet töltenek be a civil szervezetek, a településünkön működő vállalkozások, akik sokat tesznek községünkért, de minden falubeli, akik jellemzően első hívásunkra jönnek segíteni, szívesen dolgoznak lakóhelyük építése - szépítése érdekében.

Köszönöm, hogy időt szakított arra, hogy e pár sort elolvassa, és bízom abban, hogy az olvasottak alapján kedvet kapnak ahhoz, hogy községünket személyesen is felkeressék!

Hasznos böngészést kívánok mindenkinek!

Tisztelettel:

Rogán Valéria

polgármester